Minden vállalkozásnak, legyen szó kisebb vagy nagyobb cégről bármelyik szektorban, kiemelt célja, hogy a lehető leghatékonyabban legyen képes értéket előállítani. Azonban ennek érdekében nélkülözhetetlen a megfelelő logisztika. Ideális esetben az adott szervezet fejlődése elérkezik arra a pontra, amikor meg kell fontolnia a saját erőforrásokkal végzett tevékenység vagy a kiszervezett logisztika közötti választás lehetőségét. Mindenekelőtt fontos azonban mérlegelni, hogy mire is van igazán szükség? Ebben a cikkben röviden összefoglaljuk, hogy mikor éri meg a a futárszolgálat és mikor a kiszervezett logisztikai (más néven fulfillment) szolgáltatást választani.
Mit is jelent ez pontosan?
Az utóbbi években egyre inkább elterjedt szolgáltatási forma a fulfillment, azaz a kiszervezett logisztika az online kereskedelemben. A piaci igényeknek megfelelően egy folyamatosan fejlődő üzleti modellről beszélhetünk.
A webáruház szempontjából külső logisztikai résztvevő, tulajdonképpen beintegrálódik az áruház napi operatív működésébe és az összes feladatát a szolgáltató veszi át.
Azonban az együttműködésnek egyetlen feltétele van a megrendelő webáruház és a szolgáltató között: egy optimális logisztikai szoftverrel kell az áruházat integrálni.
Mikor nem érdemes kiszervezni a logisztikát?
Például akkor ha:
- nagyon sokféle, de kis helyfoglalású termékeink vannak,
- szaktanácsadással egybekötött értékesítését végzünk,
- gyártás folyamatában kiszervezett külső árumozgás is beleépül,
- azonnali kiszolgálás szükséges , mint például bolti kiskereskedelem esetén,
- speciális árukezelési igények merülnek, mint például az egyedi tárolási és szállítási feltételek.
Ugyanígy ide sorolható, ha a saját erőforrások “költségmentesen” rendelkezésre állnak. Elsősorban mikro- és kisvállalkozásoknál, ha a meglévő, saját tulajdonú ingatlan és eszközök működtethetők.
…és mikor igen?
- beruházás helyett
- költségcsökkentés szempontjából
- változó forgalom, piaci szezonalitás esetén
- a minőség érdekében
- munkaidő ráfordítás optimalizálás
- saját munkaerő toborzásának kiváltása
- készlet optimalizáláskor
Összefoglalva abban az esetben, ha az alap szolgáltatások közé tartozik többek között a termék adatbázis kezelése, áruátvétel és megőrzés, rendelés menedzsment, ezen kívül a csomagolás, ellenőrzés és dokumentáció,visszáru menedzsment valamint az utánvét kezelés is.
Ezzel szemben miben más a futárszolgálat?
A futárszolgálat, ahogy a nevében is van, csak a kiszállítást biztosítja a megrendelő számára. Azonban a csomagok összeállítását, annak adminisztrálását és a raktár adatbázisát, készlet információját, ellenőrzését és menedzsmentjét a megbízónak kell kezelnie. Más szóval a gyakorlatban tehát az adott webáruház saját munkatársai a megrendelést becsomagolják, felcímkézik, kapcsolatot tartanak a vásárlóval, átadják a megvásárolt tételt a futárszolgálatnak, aki a telephelyen felveszi azt és kiszállítja a vásárlónak.
Szolgáltatás | Futárszolgálat | Kiszervezett logisztika |
Raktározás | X | OK |
Rendelések feldolgozása | X | OK |
Csomagolás | X | OK |
Kiszállítás | OK | OK |
Utánvét kezelés | OK | OK |
Visszáru kezelés | OK |
OK |
Összefoglalva, a legtöbb cég esetében érdemes legalább évente megvizsgálni, hogy – különösen változó piaci körülmények között – hogyan működik gazdaságosabban és összességében hatékonyabban a logisztika.
Ahhoz hogy átfogó képet kapjunk, a legegyszerűbb felmérési forma az, hogy az adott webshop megrendelései elérik-e a minimum napi 5 tételt. Amennyiben igen, úgy abban az esetben mindenképpen megéri a vállalatnak a kiszervezett logisztikai szolgáltatást választani, hiszen minél nagyobb értékű és számosságában minél több a megrendelés, annál inkább szükséges a optimális logisztikai megoldás mindenki számára.